Rólunk

Film

A kamera mögött Keil Adelaida Sába (operatőr) és Németh Lehel (drón pilóta)

Mennyit ér egy történet, hogy átutazzam érte a világot? 

A távolságra sosem akadályként tekintettem, és utazó filmesként a legjobb dolgok és emberek mindig így közelítettek meg, munkámban pedig ugyan ez a szemlélet dominál.
 
Az esküvőknél hiszem azt, hogy először valami megszólít, megformálódik egy érzés, és ennek mentén tud döntés születni arról, hogy ki érzi a hívást, hogy kis csapatomat bízza meg a megvalósításban.
Nagy felelősséggel jár ez a műfaj, ugyanis nem lehet kétszer elpróbálni a jelenetet. Minden ott és akkor egyszer történik meg.
 
Életem meghatározó élményei a filmkészítéshez kötődnek. Hálás vagyok, hogy rengeteget tanulhattam mind művészfilmes és televíziós körökben egyaránt.
Számomra ez a tevékenység egy csodálatos folyamat, és egy belső utazás egyben.
 
Hiszem azt, hogy végül mindig a megfelelő emberekhez ér el az üzenet, a szemlélet és mindaz amit képviselek.

Fotó

Kiváltságnak érzem, hogy a pillanatnak élhetek, mert így segítséget nyújtok az emlékezéshez fénykép formájában. Minden pillanat csak egyszer történik meg az életben, ezáltal engem az inspirál hogy részese lehetek annak a napnak, amikor két ember élete összefonódik és ennek hangulatát, útját és minden érzelmét a képek által elmesélhetem. Ha ránézek egy elkészült fényképre, amit én készítettem, fel tudom idézni a szavakat, körülményeket és a lelkiállapotot…

Ezért varázslat ez. A pillanat különleges amelyet ti tesztek azzá, ezáltal lesztek így az életem része, az én történetem szereplői.

 

Saját weboldalamat itt találod:


Flame Film Production Social